63. Polszki-rugdosó



A képen látható bűnöző, 2006. szeptemberében kihasználva a lángoló város adta lehetőséget, buta fejét kendővel takarva, a televízió kamerája előtt igazi hős hazafiként rúgta be egy parkoló (liberálbolsevik-cionista) polszki fiat ablakát. A randalírozásban, rongálásban kéjes örömet élvező gerinctelen huligán, tette után, igaz hazafihoz méltóan megkísérelt elmenekülni, azonban a magyar rendőrök a helyszín közelében elfogták és bíróság elé állították. (Attól természetesen nem kell tartania, hogy bármilyen kézzel fogható ítéletet kap…)
Aki felismeri a képen látható, a 2006-os őszi károkért nagymértékben felelős, egyébként pitiáner bűnözőt, ismeri nevét, lakcímét, gépkocsijának rendszámát (!!!), telefonszámát, munkahelyét, családtagjai adatait stb., mindenképpen írjon, hogy ezen közérdekű adatokat (tanulva a kurucinfótól) Magyarország teljes lakosságával megismertethessük.

62. Neandervölgyi előember


„Elegen vagyunk, menjünk be! Valamit tettlegesen kéne csinálnunk! Ezt fel kell gyújtani, le kell rombolni a g…be!”
Ezeket a mondatokat üvöltözte ez a képen látható neandervölgyi típusú részeg bűnöző a Szlovák Nagykövetség épülete előtt 2008. november 1-én.
A meglehetősen visszataszító habitusú kőbaltás bunkó, a Budaházy-féle utcai randalírozások rendszeres szereplője, Torockai büszke katonája. Hiszen a háborús uszító megélhetési nyilasoknak ilyen gondolkodni képtelen primitív állatokra van szükségük, hogy célt érjenek és zűrzavart, lángokat, verekedéseket okozzanak, majd végső soron háborút provokáljanak a szomszéd népekkel.
Aki felismeri ezt az evolúciós fejlődésben visszamaradt, közveszélyes neandervölgyit, kérjük jelezze!


61. A Lapátfülű Nyúl


A képen látható, a fején kétoldalt füle helyett fogantyút viselő, ismeretlen származású bűnöző 2008. szeptember 20.-án a Budaházy és Toroczkai által szervezett csőcselék-randalírozás során arcát sállal elmaszkírozva vett rész a belváros csatatérré változtatásában, a járókelők megfélemlítésében.
A lapát füleit csuklyával eltakarni hiába is próbáló, így inkább arcát egy zöld ronggyal eltakaró bűnöző, az alábbi videofelvétel 2:00 percénél bukkan fel hátulról, amint ököllel többször ráüt egy autóbusz szellőzőrácsára és hátsó lámpaburájára.

A_békés_tüntetők_ártatlan_menete

A zöld fradirongyokba csomagolt 40 kilós bűnöző a „Halálfejes kődobáló”-t leleplező, konténerből követ gyűjtőket ábrázoló fotó bal oldalán is feltűnik, kezében ugyanezekkel az újságokkal. Vélhetően nem csitítás céljából volt jelen.

Aki felismeri ezt az elefántok által is megirigyelt fülszerkezettel megáldott, tipikusan "északi megjelenésű" felsőbbrendű fradi-huligánt, mindenképpen írjon címünkre, hogy végre örökbe adhassuk Morvai Krisztinának!

60. - Halálfejes kődobáló -FELISMERTÉK!!!!


A képen látható zsíros fejű huligán 2008. szeptember 20.-án arcát maszk mögé rejtve randalírozott, lopott rendőrségi pajzsot rongált meg illetve kövekkel dobálta meg a magyar rendőröket, maga is hozzájárulva négy rendőr sérüléséhez.
A fineszes észjárásáról nem túl nagy tanúbizonyságot tevő, lányos kéztartású, két pofonos fasiszta bűnözőt - mint látható - a magyar rendőrök cselekménye előtt, vagy után igazoltatták, amelyről újságírói felvétel is készült.
A felső, illetve az alábbi fényképek alapján nem nehéz megállapítani, hogy a „rendőrbácsinak” engedelmesen zsebet ürítő, kissé "meleg" kéztartású „hős” és a konténerből követ magához vevő maszkba bújt bűnöző egy és ugyanaz a személy.
Aki ruházatáról, lányos kéztartásáról, vagy dagadt fejéről felismeri a csoportosan, felfegyverkezve hivatalos személy elleni erőszakot elkövető, kiadós verésre váró fasiszta bűnöző állatot, írjon címünkre, és/vagy értesítse a rendőrséget!
Frissítés: A bűnözőt felismerték! Megtekintheti: itt.



Az alábbi linkre kattintva megtekinthető egy videó, amelyen a 3:27 percnél ismét felbukkan a fenti terepnadrágos, fehér halálfej-mintás kapucnis garázda, amint egy vélhetően jogtalanul megszerzett rendőrségi pajzson ugrál páros lábbal. Vajon ezért mikor fog felelni?

Video: 2008. szeptember 20.

59. Videóbajnok

Ki ismeri? Aki felismeri a képen látható videózó férfit, írjon címünkre: szerk.partizaninfo@gmail.com!
A kép a Hollán Ernő utcában készült. Részletek később!

58. Akire ránézni is tilos





A képen látható rendkívül bátor baseballsapkás hős, 2008. április 11-én a Szabadság téren bizonyította hatalmas magyarságát, amikor a sorban vonuló magyar rendőrök közül konkrétan az egyikhez sietve azt kérte számon magából kikelve, dinnyehordó pózban (két kampós kezét kissé behajlítva, a könyökét kitolva hogy terebélyesebbnek tűnjön), hogy –idézve őt:

„Mi a faszt nézel bazdmeg? Mi a geci kurva anyádat nézel?”

(A rendőrterrorban megfélemlített, elnyomott kisember tipikus megnyilvánulása…- a szerk.)


A fenti eseményt megtekintheti az alábbi videón:

Igazi hősök, akik bár '89 előtt lapítottak, ma a kommunizmus ellen küzdenek

A szerencsétlen idegbeteg idióta az 1:45 percnél tűnik fel és siet a valószínűleg „visszaélés szemmel nézéssel” bűncselekményt elkövető rendőr mellé, hogy revansot vegyen annak tarthatatlanul „brutális, terrorra emlékeztető” magatartásán.
Természetesen a „brutális terrordiktatúrát képviselő, irgalmatlanul agresszív, vérszomjas” zsaruk válaszra sem méltatták a fenyegetően fellépő, ordibáló hülyét. Emiatt kalapot kéne emelni előttük normál esetben, ám sajnos az ilyen félállati szinten lévő, ruhába öltöztetett senkiházit ez csak megerősíti abban, hogy az európai keresztény hazafias kultúrához hozzátartozik a rendőr fenyegetése és számonkérése, ha a közeg rá mer nézni valakire. (A csőcselék által áhított csendőrkorszakban kapott volna akkora maflást ezért, hogy a nyakán háromszor körbetekeredett volna a feje. Ha a csatlósai meg megindultak volna, akkor egy rövid sortűz után vele szedették volna össze és ásatták volna el bűntársai hulláit. Ja, és akkor Morvaik sem voltak még… - a szerk.)
Egyébként a filmet tovább nézve megtekinthető a sapkás idegbeteg valódi bátorsága, mikor a 02:26 percnél hátulról újra feltűnik és megvárja míg a rendőrök a kordont bezárják, majd amikor az már biztosan becsukódott, akkor mer csak kettőt rántani a vasrácson, majd miután senki nem segít neki, inkább ő is abbahagyja... Igazi szerencsétlen!

Kérjük kedves olvasóinkat, hogy tegyenek kisebb erőfeszítést a közveszélyesen hülye beazonosítására és elérhetőségének közzétételére a Partizaninfo-n keresztül, annak érdekében, hogy a bátor hős a magyar rendőrökén kívül egyszer egy kevésbé európaibb reagálást is megismerhessen, és mivel vadállatként viselkedik, egy rövid idomítás során végre megtanuljon viselkedni –ha már az általa emlegetett szakmát űző édesanyja, az a szerencsétlen prostituált nem volt képes megnevelni, hogy ne akarjon terrorizáljon senkit, akármennyit gyakorolja a dinnyehordó pózt. Annak érdekében pedig, hogy megszokja, hogy őt nézik, (és ezután elég sokan fogják nézni) kérjük minél több helyen közzétenni buta primitív fizimiskáját és a róla, illetve megneveléséről ezután –esetleg egy-egy kapualjban- készülő, rövid videókat is, melyhez minden segítséget megadunk.


57. A Háttérfantom

A képen látható görcsberándult öklű férfi 2008. április 7-én a Brodway jegyiroda elleni szélsőjobboldali megfélemlítési akció passzív, ám annál figyelemreméltóbb résztvevője volt.
A férfi együtt érkezett a közösségben való együttélésre alkalmatlan csőcselékkel, majd fényképezőgépével folyamatosan fényképfelvételeket készített a fasiszta horda ellen demonstráló személyekről. A hangoskodó csőcselék aktívabb tagjai, akik folyamatosan mocskolódva provokálták az ellendemonstrálókat, több esetben folytattak beszélgetést a csöndben fotózgató ismeretlennel.
Aki felismeri a képen látható háttérfantomot, írjon címünkre!

56. A kurucra kirakós -Felismerték!


A magyar Gárda tag a saját szavai szerint is a kuruc.infóhoz tartozik
A képen látható sötétített szemüvegeses rosszarcú Magyar Gárda tag, aki általában jelen van minden csőcselék megmozduláson -például a Broadway jegyirodához szervezett megfélemlítő próbálkozáson is-, a 2008-március 29-i Hősök téri botrányba fulladt gárdaavatáson leplezte le magát egy a bűntársai felé intézett mondattal, amit a 168 óra munkatársa véletlenül kamerával rögzített.

„Vegyétek filmre őket, kirakjuk a kurucra mindegyiket!”

Az ominózus mondat, ami a Hősök terén jelképesen takarító antifasiszták lefilmezésére adott utasítást, és amellyel a torzarcú férfi végeredményben beismerte kuruc.infós hozzáférését, megtekinthető élőben itt, a 3:35 másodpercnél.

Természetesen nem sokkal később a kuruc.infón valóban kihelyezték a véleménynyilvánítás szabadságával élni kívánó fiatalok arcképeit, nevét, lakcímét és más személyes adatait, ahogy azt már megszokhattuk a máskor oly gyakran a véleménynyilvánítás szabadságának sérthetetlenségéről hazudozó nyilas portáltól.

Tehát akit mostanában jogsérelem ért a kuruc.infó ténykedése miatt, az mostantól az eddig beazonosított kurucinfo szerkesztőkön kívül, e szerencsétlen díszpéldányt is meglátogathatja és érdeklődhet egészsége felől… miután azonosítottuk!

Figyelem! A mások személyiségi jogait megfélemlítés céljából tipró, személyes adatokkal visszaélő kurucinfós fasiszta nevén kívül, várunk minden adatot: lakcímét, telefonszámát, munkahelyét, e-mail címét, vércsoportját… stb.!

Talán eljön az idő, amikor a ma még happeningező antifasiszták nagy nehezen rájönnek, hogy a szabályosan megfélemlítésre törekvő, molotov-koktélt dobáló, hazudozó, zsidózó, agresszív reakciós csőcseléket nem takarítószerekkel kell kisöpörni…



FELISMERTÉK! Megtekinthető: itt.






55. Hősök téri tenyész-hős


A képen látható árpád-sávos díszítésű bomber-dzsekis mintapéldány 2008. március 29-én, a Magyartalan Gárda legújabb önkénteseinek avatása után, a Hősök terén jelképesen takarító fiatal nőket fenyegette meg, ördögűzőként egy piros-fehér csíkos rongyot (törülközőt?) tartva maga előtt.
Az inkább sertésnek látszó neandervölgyi kezdeményezés kiválóan tükrözi az árpád-sávos csürhe agresszivitását. Beazonosításához olvasóink segítségét várjuk!

54. Sapkás rugdosó

Mé' fotózó? Fotózni csak nekünk szabad!
"Mé' fotózó, te f...sszopó?"

A képen látható sapkás újmagyar senkiházi, 2008. március 29-én, a Magyartalan Gárda legújabb önkénteseinek avatását követően rendkívül agresszív módon támadt rá egy őt fényképező fiatal lányra.
A rendezvény végeztével, a Hősök terén néhány fiatal nő és férfi –élve a csőcselék által oly szorgalmasan hangoztatott véleménynyilvánítási szabadsággal- jelképesen takarítani, söpörni, porszívózni kezdett. A szólás-és véleménynyilvánítási szabadságot csak árpád-sávos szemszögéből ismerő csőcselék természetesen ezt nem hagyhatta annyiban.
A linkelt videófelvételen jól látszik, ahogy a „f@sszopózó” agresszív sapkás neandervölgyi rúgást mér egy videokamerát tartó fiatal lány felé. Bár a rúgás csak véletlenül nem érte el a lányt és annak kameráját, a garázdaság bűncselekmény mindenképpen megállapítható.
Mivel az agresszív újmagyar nem értékeli, ha fotózzák, mindenképpen érdemes beazonosítani és fényképét minél több helyen közzétenni.


Aki a véleménynyilvánítást szintén nem toleráló sapkás rugdosó cinkosát is felismeri, nyugodtan írjon, a több információ sosem árt.

53. Nőket lökdőső senkiházi (frissítve)



A képen látható nemzeti zászlót törülközőnek használó és azt jól teleizzadó újmagyar senkiházi, 2008. március 29-én, a Magyartalan Gárda legújabb önkénteseinek avatásán képviselte leginkább a szélsőjobboldali reakció agresszivitását.
A rendezvény végeztével, a Hősök terén néhány fiatal nő és férfi jelképesen takarítani, söpörni, porszívózni kezdett. A szólás-és véleménynyilvánítási szabadságot csak a árpádsávos szemszögéből ismerő csőcselék természetesen ezt nem hagyhatta annyiban.
A linkelt videofelvételen jól látszik, ahogy a kis húsgombóc hazafi, bátor féfihoz méltóan zsidózva lökdösni kezdi az egyik passzívan álló nőt.
Frissített videó:

A nemzeti lobogónkat teleizzadó hazafi azonban nem csak a védtelen nőkre támadt rá, hanem egy szervezetlenül a Gárda tagjait –kipróbálva a Kurutty.infó által hirdetett szabadságjogokat- tojásokkal dobáló férfira is. Bár az ellentmondásairól híres szélsőjobboldali csürhe hónapok óta azt hajtogatja, hogy „tojást dobálni szabad” és az a „történelmileg elfogadott véleménynyilvánítás egyik eszköze”, az ismeretlen személy néhány tojásán olyan mértékben felháborodott, hogy élükön a lökdösődővel azonnal bántalmazták is a férfit.
Aki felismeri a főleg nőket lökdöső, izzadt szagú, beszűkült senkiházi újmagyart, kérjük jelezze!


52. Csőcselék logisztikai felelős


A képen látható zöld kabátos férfi részt vett a 2008. március 15-i agresszív rendbontásban, melynek során bűntársaival különböző tárgyakat dobáltak a magyar rendőrökre.
A hátulról lencsevégre kapott vigyorgó hátizsákos bűnözőn, aki a Nagykörút közepére kirugdalt és szétborított szemeteszsákból válogatja ki a dobálásra szánt „muníciót” jellegzetes sapka látható, mely segíthet az azonosításban.
A képre kattintva az nagyobb méretben jelenik meg!

51. Hadonászó nagyfejű


Frissítve! Lejjebb újabb képek és videó a keresetett neonáciról


A képen látható fekete bomber-dzsekis férfi részt vett a 2008. március 15-i agresszív rendbontásban, melynek során bűntársaival molotov koktélokat dobáltak élő emberekre, a magyar köztársaság rendőreire. A skinhead szubkultúrás műmagyar bűnöző, -mint alább láthatjuk - egy társaságba tartozik a már korábban bemutatott Csont_nélküli_molotov-hajigáló –val.

Érdemes megfigyelni a dobálásban élen járó bűntársait uszító kerekfejű férfi derekára erősített, a fotó bal szélén látható „mekkora magyar lettem” márkájú, fémberakással díszített merev barna színű bőrtáskát is, mely segíthet az azonosításban.

Frissítés:

Egy olvasónk által beküldött, szintén 2008. március 15-én készült videó első perceiben premier plánban látható a keresett bűnöző, ahogy még fekete pulóverben, a kapualjban társalog a Magyar Gárda tagjaival.



Ha a videó nem indul: katt ide: Leköpték_a_népitáncosokat

A felvételen szereplő, a Gárdára köpő állampolgár utcára rángatására önként vállalkozó, a kapuból visszahívott Budaházy-bérenc kétséget kizáróan azonos a „Hadonászó Nagyfejű” névvel illetett fasisztával, aki már itt is egy társaságban van az 500 ezer Ft-ot érő molotov-hajigálóval.


A nagyfejű szemből


Oldalról

Összehasonlítva az esti támadás során készült fotóval. Nincs kétség: ugyanaz a személy




50. Álszent szégyenhazafi -FELISMERTÉK!

Leleplező fotók

A „békés járókelő hazafi” tipikus megnyilvánulása

A képeken látható önjelölt szabadságharcos az első képen még artikulálva ordítva hozza tudomására a sorfalat álló rendőröknek, hogy milyen módon kívánja őket anális módon kielégíteni, majd a második képen mint a ma született bárány azt magyarázza a rendőröknek szó szerint, hogy :

"őőő, csak ide akarok menni a mester utcába a kedvesemhez, csak nem jutok át a kordonon!"

(Az ilyen álszent és gyáva „műszabadságharcosok” szokták perelgetni Morvai és Gaudi segítségével a rendőrséget, ha a nagy szabadságharcban esetleg „ártatlanul” kiemelik… Ennek a senkiházinak most nem volt szerencséje. -a szerk.)

Őrjöng, provokál, dobál...

majd ártatlan bárányként ismét feltűnik...

Felismerték! Megtekintheti: itt.

49. Molotov hajigáló

Frissítve! Újabb képek és videó a keresetett neonáciról





A képen látható fiatal bűnöző 2008. március 15.-én az esti órákban, bűntársaival együtt Budaházy és Toroczkai felhívására agresszív támadást intézett a budapesti Nagykörúton a sorfalat álló magyar rendőrök ellen. A támadást megörökítő fényképen jól látható, amint a bűnöző jobb kezében egy lángoló pirotechnikai eszközt, bal kezében pedig kettő darab még meg nem gyújtott molotov-koktélt tart.A férfi a lángoló molotov-koktélokat élő emberek közé dobta közvetlen életveszélyt, súlyos égési sérülés veszélyét idézve elő vele.
A fiatal bűnöző teljes személyleírása: Fekete színű Lonsdale feliratú, fehér színű csíkokkal díszített szövetkabát, alatta fekete kapucnis pulóver Warrior Hungary felirattal, kék farmernadrág, fekete sportcipő fehér csíkokkal. Aki felismeri jelezze a rendőrségnek, vagy a bűnöző adatait küldje be a Partizaninfo címére!
Újdonság:A Készenléti Rendőrség által a söpredék_hordáról készített videó-felvételen, a 2.00 percnél felbukkanó, a rendőrök felé egy súlyos oszlopot hajító bűnöző azonos a képen látható pirománnal.

A képen látható Lonsdale kabátos bűnözőt megtalálhatjuk a rendőrség honlapján közzétett_keresett_bűnözők között is, ahol a 11. sorszámmal van jelölve.

Újabb képek és videó:

Egy olvasónk által beküldött, szintén 2008. március 15-én készült videó első másodperceiben, baloldalt az ajtó mellett állva premier plánban látható a keresett bűnöző.


Ha a videó nem indul: katt ide: Leköpték_a_népitáncosokat

A néhány újabb fotó talán megkönnyíti a még mindig szabadon rohangászó közveszélyes vadállat azonosítását.A bűnözőt azonosító személy továbbra is 500 ezer Forint nyomravezetői díjat kap, úgyszintén az is, aki a rendőrség honlapján szereplő bűntársakat azonosítja!





500 ezer Forint nyomravazetői díjat kap, aki a rendőrség honlapján kihelyezett agresszív bűnözőkről információval szolgál!

48. Kődobáló műmártír - FELISMERTÉK!




A képen látható, kb. 50 éves kopaszodó férfi 2008. március 15-én este, az Üllői úton haladó rendőrautókra támadt üvöltve, azokat megdobálta, mozgásukat akadályozta, a gépkocsikba belerúgott, üvegükre ráütött. A férfit a magyar rendőrök a helyszínen elfogták.
A támadó előzőleg több esetben ordítva bíztatta fiatalabb bűntársait a rendőrök elleni végső leszámolásra.
A magát rendkívül nagy magyarnak képzelő szerencsétlen kisstílű bűnöző volt az egyébként, akiről a RémHírtv_tudósítója azt hazudta, hogy csak egy védtelen 70 éves öreg bácsi, akit a rendőrök a lábánál fogva húztak a földön ok nélkül.
Aki bármilyen információval tud szolgálni a főútvonalon rendőrautókra támadó, a gyűlölködésbe beleőszült vandálról, annak várjuk jelentkezését!

Frissítve!

A férfiról egyik olvasónk azonosíthatóbb fotót is küldött. A torzult lelkű férfi 2008. szeptember 20.-án, a horogkereszttel díszített, "igazán-magyar hazafi" mögött ballagva várta az újabb alkalmat a randalírozásra. Nem hiába. Az alábbi két fotón szintén az ősz huligán látható hátulról, ahogy a Szabadságtéren a kordon mögé zárt rendőrökkel szemben keménykedik.
A bűnözőt felismerték. Kiléte megtekinthető: itt.

47. Nagyszájú köpönyegforgató -FELISMERTÉK!

A képen látható hirtelenhazafi 2008. március 15-én nagymagyarnak öltözve rótta Budapest utcáit azzal a nem titkolt céllal, hogy bűntársaival megzavarja a rendet. A férfi szinte minden szélsőjobboldali rendezvény helyszínén jelen volt, ahol a tömegbe vegyülve a „zsidó” magyar rendőrök eltaposására buzdított.
Az esti órákban miután a Budaházy által felhergelt csőcselék rátámadt a városra, a hirtelenhazafi is köztük volt, arcát egy zöld kendővel eltakarva. IX. kerületi mellékutcákban őrjöngve egy zöld színű műanyag szemeteskukát rugdosott szét, miközben azt üvöltözte, hogy „zsidó kuka nem kell!”.
Mikor pár utcával arrébb, a támadások elültével egy esetben igazoltatták, remegő hangon mondogatta, hogy neki semmi köze „ehhez a gyáva csürhéhez” és kifejtette, hogy ő bizony „fellógatná Budaházyt, mivel már az igaz harc kezdetén felszívódott, magára hagyva a bátrakat”.
Ami Budaházy gyávaságát illeti, egyetértünk vele, azonban ez mit sem változtat a köpönyegforgató huligán erőszakos, garázda tettein.
A bűnözőt felismerték! Megtekinthető: itt.

46. Tölcsérbe kiáltó -FELISMERTÉK!


A képen látható meglehetősen visszataszító és ápolatlan küllemű szélsőjobboldali bűnelkövető, 2008. március 15-én, tisztes távolságból kb. 25-30 méterről hangosbemondóval uszította a csőcseléket és adta az utasításokat a rendőrökre támadó bűntársainak. Kitartásra buzdított és eltorzult hangon üvöltötte, hogy merre támadjanak, hol vigyázzanak. Bár mindig ügyelt rá, hogy arccal ne nagyon forduljon a rendőrök vagy a kamerák felé, egy ügyes fotósnak sikerült lencsevégre kapni.
A férfi megjelenése önmagában is minősíti Budaházyék szedett-vedett gyáva csapatát.
A férfit felismerték! Megtekintheti: itt.

45. A Koszorúgyalázó garázda -FELISMERTÉK!



A képen látható ápolatlan férfi, 2008. március 15-én meggyalázta a nemzeti színű szalagokkal díszített koszorút, azzal, hogy azt lerúgta a Petőfi szobornál.
Miután a rendőrök elfogták és hatalmas demokráciánknak köszönhetően azonnal kiengedték, este már igencsak ittas állapotban, a Nagykörúton az első sorban heccelte a sorfalat álló magyar rendőröket. Társait felemelt középső ujjaival buzdította, a "parasztok" azaz a vidéki rendőrök búcsúztatására, amikor azok a buszaikkal elhagyták a Körutat.
A férfit egy másik helyszínen ismét elfogták, miután bántalmazott egy az agresszív hőzöngőket csitítani próbáló embert.
A férfit felismerték! Megtekinthető: itt.

44. Az éhező tojásdobáló



A képen látható férfi, a 2008. március 15-i nemzeti ünnep során, a délelőtti órákban több esetben szóban provokálta a magyar rendőröket és pitiáner huligán módra, tojások dobálásával zavarta meg a nemzeti ünnepet.
Aki felismeri, kérjük, azonosítsa!

43. Elborult esettanulmány -Felismerték!


A képen látható szakállas férfi, a 2008. március 15-i nemzeti ünnep során a délutáni órákban, Budapesten több helyen felbukkanva, nagy hangon, nem egyszer üvöltve kötekedett a munkájukat végző rendőrökkel, akik -egyik informátorunk szerint- valamilyen okból egyszer sem igazoltatták. (Vélhetően már ismerték az egyre inkább vérszemet kapó begőzölt hirtelenhazafit.)
A férfit egyik olvasónk a belvárosban követni kezdte, miután üvöltve, ávózva, mocskolódva oktatott ki több magyar rendőrt arról, hogy „utcán igazoltatni törvényellenes”.
A láthatóan pszichikai esetről több felvétel is készült, a Jobbik, a Magyartalan Gárda és a Fidesz rendezvényén is, azonban a fenti kép mutatja leginkább a kétségtelenül beszűkült tudatállapotban lévő, máig szabadlábon bóklászó „esettanulmány” megjelenését.
Az illetőt hazafiak felismerték. Imre László megtekinthető: itt.

42. Hazudozó garázda - FELISMERTÉK!


A képen látható fiatal férfi 2007. szeptember 18-án, az MTV székház elleni szélsőjobboldali támadás évfordulóján, a balhé fokozása érdekében társaival közösen kövekkel és üvegekkel dobálózott. A férfit a helyszín közelében elfogták.
A vele készült későbbi indexes interjú során (megtekintheti: itt ) a bajkeverő az őt ért „rendőri brutalitásokról” számolt be, miközben az általa előadottakat pechére teljesen megcáfolja a rendőrség által a helyszíni elfogásakor készített felvétel.
Az interjú során a férfi azt állítja, hogy elfogásakor a rendőrök „erőszakosan rányomták a falra” és „azonnal levetkőztették” őket.
A garázda bűnöző hazugságairól és a valós rendőri intézkedést bizonyító felvételekről készült összeállítás 00:58 másodpercétől látni lehet a férfi és tátott szájú bűntársa elfogását, mely egy sima igazoltatásból állt, sem erőszakos falhoz szorítás, sem levetkőztetés NEM történt.
Aki felismeri a Morvai és Gaudi által előírt forgatókönyv szerint hazudozó jellemtelen kődobáló bűnözőt, küldje meg adatait!

A fenti video felvétel tanúsága szerint sem erőszakos falhoz szorítás, sem levetkőztetés nem volt. A falhoz a rendőri felszólításra, önként támaszkodott a későbbi hazudozó Morvai-propagandista.

FELISMERTÉK! Olvasóink felismerték a bűnözőt. Megtekintheti: itt.

41. Nem szakszervezetis bothajigáló -Felismerték!

A képen látható fiatalember 2007. november 22-én a szakszervezeti tüntetést követően kibontakozott törvénysértő rendbontások során botokkal és fáklyákkal támadt a magyar rendőrökre. Aki felismeri a hivatalos személyre támadó szélsőjobboldali bűnelkövetőt, jelezze annak kilétét!
Felismerték! Iván Krisztián bűnöző aktáját megtekintheti: itt.